A+ R A-

A Baranta múltja

Baranta ábrázolása a KrónikákbanSzűkebb értelemben a Baranta a IX. század és a XX. század között élt magyarság harci kiképzési formáira épülő fegyveres- és pusztakezes harcművészeti irányzat. Jelentős szerep jut a Kárpát-medencei mozgásanyag mellett a feltételezett vándorlási területeken alkalmazott harci eljárások, a hasonló életmódközösségeket felépített népek (szkíták, hunok, avarok, türkök, onugorok, kazakok) harci és kiképzési kultúrájának is.

 


A Baranta (Böllön) mozgásanyagának visszafejlesztésében nagy szerepet játszottak az idegen (elsősorban Habsburg) uralkodók (birkózást, ökölharcot, vívást, íjászatot, lovaglást) tiltó vagy korlátozó törvényei. A mozgáskultúra egy része így csupán harci táncokban, a pásztor életmódban, vívókönyvekben és művészeti ábrázolásokon maradt meg.

A Baranta a magyar történelem kezdeti időszakaiban élő azon szabad jogállású tagjaitól származik (fejérek), akiknek kiváltsága és egyben kötelezettsége volt a hadakozás. A hadi hivatást mesteri módon elsajátító, sajátos kiképzési rendszert és taktikai elveket alkalmazó harcos réteg az előzménye a magyar történelemben évszázadokig fennmaradó harcoló /nemesi/ rendeknek, csoportoknak.

FokosvívásA hadi csoportosulások felkészítői és vezetői rendeletekben szabályozták az egyének és a csoportok hadi felkészítésének rendjét. A kölpények, kaplonyok, talmácsok, tíznagyok, száznagyok,a civilis-ek, várjobbágyok (iobagio castri), a keltjobbágyfiúk (iobagiones exemti), a hivatásos viadorok (pugilok), a gyepüvédők, őrök (speculator), a nemesek (nobilis),a Magyarországra telepedett hadi kötelezettségük folytán kiváltságokat birtokló népek, besenyők, böszörmények (muszlimok), kunok, jászok, a hagyományosan fegyverforgatással foglalkozó magyar nyelvű népcsoportok (székelyek, őrségiek, hajdúk) a speciális feladatokra létrehozott vegyes összetételű harci csoportok (nyőgérek, lövők, királyi vadászok, oroszok) /testőrzők-ajtonállók/, végvári vitézlő rend, huszárok) azt mutatják, hogy a magyar történelemben legalább másfélezer évet ölel fel a harci professzionalisták jelenléte, befolyása a politikai életre és a kultúrára.

A hadi kultúra a magyarság társadalomszervező formáira is rányomta a bélyegét. A had szó nem csak "sereget" alkotó katonákat jelenti a magyar nyelvben, hanem az együtt élő és dolgozó önvédelmi és gazdasági egységet is.
Mindez azt jelenti, hogy a japán, a lengyel, a török és az orosz állami berendezkedéshez hasonlóan a magyaroknak is jelentős nagyságú csoportjai vállalták évszázadokon keresztül az életmódszerűen a harci szolgálatot, a kiképzést, a harci tudásanyag szellemi és fizikai fejlesztését, továbbadását.

A Baranta elsősorban az ő tudásanyagukra és az évszázadok alatt kialakult életfilozófiájukra épül. Ők a Baranta jogelődei. A szervezetten működő magyar harci kultúra a VII.-XVII. század között élte virágkorát. A Barantában három kiemelkedő időszakot különböztetünk meg:
1. A vándorló állam időszaka,
2. Az Árpádok időszaka,
3. A végváriak időszaka.

A XVI. század elejétől megindul a magyar kultúra kettéválása. Ettől az időszaktól fogva a népi kultúra őrzi csak tovább a magyar sajátosságokat. A nemesi kultúra (a harci kultúrát, mozgásos kultúrát is beleértve) egyre inkább nyugati jelleget ölt. Az ezt követő időszakokban már egyre inkább a társadalom perifériájára sodródik a harci jellegű tudásanyag. A magyar harcművészet újjáélesztésére több kísérlet is történt. A két világháború alatt magyar katonatisztek állították össze az első komoly anyagot, amellyel a legénység harci képzettségét és nemzeti hagyományokhoz való ragaszkodását akarták előmozdítani. A kutatások eredményeinek néhány eleme a korabeli harci szabályzatokban is megjelent.
Leventék fokosvívást gyakorolnak.Az 1960-as években szintén több próbálkozás történt az egységes mozgásanyag és harci szemlélet kialakítására, de a távol-keleti irányzatok előretörésével és népszerűségével ez a törekvés nem tudta felvenni a harcot. A 80-as években egyes műhelyekben komoly kutatómunka alakult ki a szerves magyar kultúra kutatását illetően. Ennek hatására kezdte el 1991-ben az első anyagokat összegyűjteni Vukics Ferenc, akit gyermekkori élményei motiváltak /kisgyermekként Somogyi József /Pat-Fazekasdencs/ csordástól botforgató, botvívó gyakorlatokat és néhány pásztor pusztakezes eljárást sajátított el/. 1993-1997 között az akkori Kossuth Lajos Katonai Főiskolán lefektették a harcművészeti stílus gyalogos alkalmazásainak alapjait. Kelemen Zsolt hasonló módon kezdte meg a lovas harci alkalmazások, a lovasharc elméleti és gyakorlati kérdéseinek kutatását. A két kutatási oldal Szentendrén találkozott és kezdte meg közös működését.

1997-ben létrejött a Baranta Szövetség (jelképe a rakamazi Turulmadár), 1998-ban rendezték az első magyar bajnokságot. A sportág fejlődésében fontos szerepet játszottak azok a mongol, kazak tanulmányutak, amelyet a sportág kutatói és segítői tettek meg az elmúlt évtizedben, valamint azok a mongol és török oktatók, aki a Közép-ázsiai fogáskészletekkel bővítették a Baranta tárházát. A régi pusztai tízes rendszerek mintájára 1999-ben alkották meg az első Fokozat- és vizsgaszabályzatot.

A barantázók ősi magyar állatneveket (az állat ereje szerint) kapnak a teljesített vizsgák alkalmával (Borsuk/borz, Burk/farkas, Bars/párduc, Kaplony/tigris). A Baranta az összetett képességű harcos lehetőségeit vizsgálja, ezért ugyanakkora hangsúlyt fektet a távra ható-, a vívó fegyverekre, mint a közelharcra és a pusztakezes megoldások alkalmazására. Egy oktatói vizsga (Bars-oktur, 5. fokozat) megszerzéséhez 34 különféle vizsgaelemből kell teljesíteni a megszabott minimum szinteket a vizsgázónak.