A+ R A-

Röviden a Baranta tartalmainak gyűjtéséről

Vukics Ferenc: Röviden a Baranta tartalmainak gyűjtéséről

Ha érdemleges dologgal találkoztok, akkor ha mód van ott a helyszínen sajátítsátok el, hogy a többieknek már a személyes tapasztalással megnövelt értéket közvetítsétek. Gyűjtsetek mozgást, szokást, anekdotát, mesét, tárgyakat! Leginkább azonban emberi érzéseket, sorsokat, tapasztalásokat gyűjtsetek!

 

Kezdjétek odahaza nagyapáitoknál, nagyanyáitoknál és folytassátok addig, amíg a szorgalmatok hagyja. A barantázó a magyar embert értelmezi, számára ez a legnagyobb érték. Legyen a Baranta közössége az, aki legjobban ismeri országát, népét, s annak erejét. Kutatásaitokat adjátok közre: filmen, könyvben, személyes tanítással.
A Baranta gyűjtése nem állt le. Még ma is találkozhatunk, pásztoroknál, táncosoknál, idős embereknél olyan tartalmakkal, amit érdemes rögzíteni, beilleszteni a már meglévő rendszerbe. Minél több Baranta közösség van az országban, annál kiterjedtebb, alaposabb és egységesebb a gyűjtés folyamata. A helyi közösségek sokkal alaposabban és körültekintőbben tudják értelmezni a tájat melyben élnek és lényegesen könnyebben tudnak kapcsolatot teremteni a nekünk olyannyira fontos személyekkel, mint az intézményesített kutatások résztvevői.

A néprajzi kutatások sok mindent megörökítettek, de talán azért is mert nem vallották a Baranta alapgondolatát néhány dolgot rosszul értelmeztek, illetve „kívülről szemléltek”. A Barantázó azzal tanulja a magyar kultúrát, hogy megéli annak tartalmait. Nem elég felvételt készíteni egy karádi táncról, hanem meg is kell tanulni azt /ott az adatközlőtől/. A megélés során kerülünk a hagyománykészlettel közvetlen és személyes kapcsolatba, így lehet róla valódi véleményünk és tudásunk.

A néprajzi gyűjtések többsége arról szólt, hogy az urbánus emberek, mint egy érdekes „egzotikumot” vizsgálgatták saját népüket. A túl tudományoskodó magatartásukkal pedig a lehető legtávolabb kerültek annak minden tartalmától. Ennek köszönhetőek a „bicegős táncok”, a lépésekből összeállított koreográfiák vagy az élettelen, tájból elrabolt halott monstre skanzenek. Az épületeknél nem érezték meg, hogy a táj, az elhelyezkedés, az épület együtt adja a hagyományt, a táncnál pedig, hogy nem lépésekről és zenei megoldásokról szól az előttük kibontakozó emberi alkotás, hanem rítusról, szertartásról, tapasztalásról, a magyar kultúra egységéről. Mi is élünk a tudományos módszerekkel, de az emberi kapcsolat nem maradhat ki belőle és akkor talán egy barantázó számára egyértelmű lesz, hogy János bácsi nem azért táncol így, mert ezt a táncot mindenki így csinálta gyerekkorától fogva, hanem, mert sérült a térde.

Így talán az is eszébe jut a gyűjtőnek, hogy megkérdezze idősebb embertársát arról, hogy kitől és mikor is tanulta ezeket a tartalmakat. Gyűjtsetek és ismerkedjetek! Idősebb társaink érezzék, hogy ti nem „lófingotta pesti tudósnépek”, hanem egyenes folytatásaik vagytok. Ha érdemleges dologgal találkoztok, akkor ha mód van ott a helyszínen sajátítsátok el, hogy a többieknek már a személyes tapasztalással megnövelt értéket közvetítsétek.

 Gyűjtsetek mozgást, szokást, anekdotát, mesét, tárgyakat! Leginkább azonban emberi érzéseket, sorsokat, tapasztalásokat gyűjtsetek! Kezdjétek odahaza nagyapáitoknál, nagyanyáitoknál és folytassátok addig, amíg a szorgalmatok hagyja. A barantázó a magyar embert értelmezi, számára ez a legnagyobb érték. Legyen a Baranta közössége az, aki legjobban ismeri országát, népét, s annak erejét. Kutatásaitokat adjátok közre: filmen, könyvben, személyes tanítással.

Aki edzőképzésen vesz részt, annak tanulmányai végén be kell adnia egy ezzel kapcsolatos rövid tanulmányt.


Egy rövid tanács: ha embereket kérdezel valami felől, akkor először kezd a „valakivel” /vagyis a kérdezett sorsával, gondjával, örömével/, később térj a „valamire”.