A+ R A-

Regölés Abán

RegölésRegölés Abán
A regölést archaikus rítuséneknek tartja a kutatás, amely a tátos és sámánénekkel is összefügghet. A regös (énekmondó) a régi magyarok sámánjainak, varázslóinak egyik elnevezése lehetett.A magyarság egyik legarchaikusabb szokása, időpontja december 26. Hagyománya, szövege és dallama a legtovább Nyugat-Dunántúlon és Udvarhelyszéken maradt fenn. A korai írott források megemlítik, hogy egynémely regősök annakidején összeverekedtek, mert ki a régi, ki az új hitnek megfelelő mondókákkal járta az embereket.

 

Regölés Abán

Régi népszokásunkat elevenítettük fel Abán, amikor az utolsó „még regölhető” napon azon jókívánságokat szedték egybe a Mag és a Baranta helyi képviselői, amelyeket valóra akarnak váltani az eljövendő évben. A láncos botokkal felszerelt regölő csapat Géczy Gábor vezetésével az eljövendő Attila Király Gimnázium telephelyén köszöntötte Aba község polgármesterét, mint gazdát, az abai faluközösséget, mint falut és minden magyar embert. A regöléses jókívánságokból a Barantának is kijutott bőven, ami bizony reánk is fér. Ha kiregölték a kívánságokat az előzetes híresztelésekkel ellentétben öntudatos és épülő „magyarság-év” következik ránk. A Baranta esetében a regölés is egy fontos állomás. Míg egy japán harcművészettel foglalkozó harcművész a legnagyobb megtiszteltetésnek azt tartja, ha a teaszertartás rejtelmeibe betekinthet és gyakorolhatja, a magyar harcművész a népi szokásrend elemeit kell ismernie. Ott, ahol kivesztek régi szokásaink, ott a Baranta csapatok kötelessége, hogy „újra kitanulva” a helyi rítusokat élővé és működővé tegye azok hatásait. Zala megyében nőttem fel. Ott nagy hagyománya volt a regölésnek. A regölés ideje karácsony másnapjától január 6-ig tart. A regösök láncos bottal, furulyával, énekkel járják ilyenkor a házakat. A XIX. században jegyezték fel ezt a középkori és korai eleinkből is táplálkozó jókívánságokkal elhalmozó népszokást. A regölés a legények és a házasemberek termékenység-, bőség- és párokat összevarázsló, házról házra járó köszöntő szokása. A téli napforduló régi emléke. A magyarság egyik legarchaikusabb szokása, időpontja december 26. Hagyománya, szövege és dallama a legtovább Nyugat-Dunántúlon és Udvarhelyszéken maradt fenn. A korai írott források megemlítik, hogy egynémely regősök annakidején összeverekedtek, mert ki a régi, ki az új hitnek megfelelő mondókákkal járta az embereket.

   A regölést archaikus rítuséneknek tartja a kutatás, amely a tátos és  sámánénekkel is összefügghet. A regös (énekmondó) a régi magyarok sámánjainak, varázslóinak egyik elnevezése lehetett.


   A középkorban a regus szó királyi együttivót jelentett. A 16-17. századi kalendáriumok regelő hétfőként említik a vízkereszt utáni első hétfőt. Az első regöséneket 1838-ban közölték nyomtatásban. A szokás rendszeres gyűjtését Sebestyén Gyula végezte el a századfordulón.
   A regösök köcsögdudákkal, csörgős botokkal, csengővel, regös síppal, furulyával keresték fel elsősorban a lányos házakat. Öltözetük: kifordított báránybőr kucsma és bunda. Általában 20-30 fős csoportokban mentek, pálinkával, süteménnyel kínálták őket.


   A regölés a következő jellegzetes részekből áll: engedélykérés, beköszöntő, csodafiúszarvasról szóló ének, jókívánságok, párok összeregölése, adománykérés, záradék.


   A regösének állandó szövegrésze a refrén, például:
"Rót ökör, régi törvény, haj regö rejtem, azt is megengedte az a nagy Úristen!, Haj regö, rejtem azt is megengedte az a nagy Úristen!"


Egyes kutatók szerint a regölés szokása Göcsejben alakult ki, innen terjedt el. Karácsony estéjén, illetőleg Szent István előestéjén jártak „regünyi”. Söjtörön már karácsony előtt két-három héttel kezdték, s karácsony másodnapjáig gyakorolták. Pusztamagyaródon karácsony másnapján, hajnalban regöltek.


A szokás árpád-kori énekmondóink, az úgynevezett regösök után maradt fenn. Egyes kutatók szerint a regölés a XI. század legelején keletkezett, az augsburgi menekültektől származott. A regösök, míg Szent István király figyelme rájuk nem irányult, kóborló, pogány hagyományokat ápoló vándor énekesek voltak, kiket a nép ördöngösöknek tartott. A regölés tehát régi pogány szokás maradványa, bőségvarázsló és párokat összebűvölő művelet. A téli napforduló ünnepének emléke.


Karácsony este 15–20 éves fiúk, bandába verődve, maskarába öltözve, csörgő láncokkal, botokkal felszerelkezve, házról-házra jártak, s énekelve kívántak a házbelieknek boldog új esztendőt.
Söjtörön hárman-négyen alkottak egy csoportot, kifele fordított bundában, szőrkucsmában jártak regölni. Felszerelésük tarisznyából és láncos botból állt, amit éneklés közben a földhöz ütögettek. Legszívesebben olyan házakba tértek be, ahol felnőtt lányok voltak, kiket a legényekkel „összeregöltek”.


Mikor a regösök egy-egy házba bekopogtak, megkérdezték, hogy „szabad- e regünyi?” Mikor engedélyt kaptak, kérésüket mondókával is megismételték:


„Megjöttek szegény Szent István szolgái a messze havas országból. Kinek füle, kinek keze fagyott le a nagy hidegben. A kietek adományából akarjuk meggyógyítani.”
Ezt követte a regösének, mely jókívánságokat tartalmazott.

Rozsot, zabot, bükkönyt, jószágokat és jó termést kívántak:
Aggyon a zuristen
Ennek a gazdaasszonnak
El lud allát
Száz zsiba fiját,
Ezer mennyi számát!
Haj regü rejtem” (Milejszeg)

Énekük befejeztével a regösök alamizsnát kaptak. Az összegyűjtött bort, diót, gyümölcsöt, szalonnát többnyire a kocsmában fogyasztották el. Azt a földet, melyet a regösök éneklés közben a bottal felvertek, a „ház népe” összegyűjtötte és gabonával keverte össze. Egyik felét a tyúkoknak adták, hogy jó tojók legyenek a következő évben, másik felét pedig a vetőmag közé keverték, hogy bő termés legyen.


A regösök Szentliszón búcsúzáskor a ház gerendáit is megveregették, hogy áldás szálljon a házra.

Regölés ma a szellemi és tárgyi népi kultúra megismertetését, megszerettetését, ill. annak elősegítését jelenti, hogy néprajzi örökségünk mindennapi életünk részévé váljon.