A+ R A-

Dr. Horkovics-Kováts János :Kazakoknál, ujgurok között

Újgurok közöttDr. Horkovics-Kováts János :Kazakoknál, ujgurok között
Voltak itt kazahok mellett baskírok, újgurok, tatárok, kirgizek, törökök és üzbégek. Mindegy kihez fordultunk, egy dolog közös volt bennünk. Ahogy megtudták, hogy magyarok vagyunk, azonosan válaszoltak: különös jelzést mutattak az ujjukkal. Egymás mellé tették a mutatóujjaikat és mutatták, hogy egy testvér, egy vér vagyunk.

 

 


Feltűnt, hogy ezt ott mindenki tudja, a legegyszerűbb falusi parasztasszonytól az akadémikusig. Volt, aki az árujából ingyen kínált, csakhogy kifejezze testvéri szeretetét. Van tőlük mit tanulnunk! Almati központban van egy palota, amelyben a kisebbségek kulturális képviseletei találhatók. Ebben a nagyszerű épületben találkoztam először az ujgurok kazahsztáni képviselőivel. Közel egyórás beszélgetés után meghívtak minket egy ujgur verniszázsra, ahol majd 500 ujgur volt jelen. Rövid köszöntő beszéd után az ujgurok sorba álltak, hogy kezet fogjanak velünk. Megható találkozás volt a távolszakadt testvéreinkkel!

Dr. Horkovics-Kováts János :Kazakoknál, ujgurok között

Az utolsó 15 év során végre lehetőségem volt hozzájutni különböző szerzők őstörténettel foglalkozó könyveihez. Nagy hatással voltak rám és nagy étvággyal faltam őket. Tehát nem csoda, hogy felébredt bennem a megismerés vágya, hogy a világ különböző részén fellelhető rokon népekkel találkozzam. Ebben az irányban az első komoly lépést az MVSZ-be való belépésem jelentette. A MVSZ köreiben megismerkedtem olyan emberekkel, akik velem hasonló érdeklődést fejtettek ki ebben az irányban. Végül eldöntöttük, hogy első lépésként KAZAHSZTÁNBAN megyünk.
Négyen indultunk útnak. Ennek már közel két éve. Nagy hatással voltak rám az ott tapasztaltak. Léptem-nyomon belebotlottunk a magyar őstörténelmi tanulmányokból ismert adatokba. Már megérkezésünkkor is egy nagy meglepetés fogadott. Alma-Ata, — mai nevén Almati — repülőterén széttárt szárnyú turul-madárra emlékeztet. Szép, modern üvegpalota volt. Kilépve az épületből, nagy csodálatunkra egy teljesen rendezett, tiszta környezet fogadott bennünket.
Modern autópark, a legszebb amerikai és nyugat-európai kocsikkal. A városba vezető sétányt két oldalról sablonosan vágott fák övezték. Ugyan éjszaka volt, de az első benyomás szívmelegítő volt. Mivel a Kazah Világszövetség vendégei is voltunk, egy kedves arcú kis küldöttség várt minket és kísért a városközpontjában lévő székházunkba, ahol elszállásolásunkat biztosították. Másnap gyönyörű napsütésben, az első protokol-kapcsolatok után, megnéztük a város látványosságait. Feltűnt a rend és a tisztaság. Az emberek nagyon kedvesek és mosolygósak voltak. Vendéglátóink mindent megtettek azért, hogy jól érezzük magunkat. Múzeum, színház, kurgánok, városi piac és sok-sok kedves ember megismerése következett. A múzeumban lépten-nyomon belebotlottunk a magyar őstörténetbe.
Gyönyörű szkíta kincseket, szarvas csatokat és régi fegyvereket láttunk. Nagy élmény volt a városi piaccsarnok megtekintése is. Itt jelen volt egész Ázsia.
Voltak itt kazahok mellett baskírok, újgurok, tatárok, kirgizek, törökök és üzbégek. Mindegy kihez fordultunk, egy dolog közös volt bennünk. Ahogy megtudták, hogy magyarok vagyunk, azonosan válaszoltak: különös jelzést mutattak az ujjukkal. Egymás mellé tették a mutatóujjaikat és mutatták, hogy egy testvér, egy vér vagyunk. Feltűnt, hogy ezt ott mindenki tudja, a legegyszerűbb falusi parasztasszonytól az akadémikusig. Volt, aki az árujából ingyen kínált, csakhogy kifejezze testvéri szeretetét.
Van tőlük mit tanulnunk! Almati központban van egy palota, amelyben a kisebbségek kulturális képviseletei találhatók. Ebben a nagyszerű épületben találkoztam először az ujgurok kazahsztáni képviselőivel. Közel egyórás beszélgetés után meghívtak minket egy ujgur verniszázsra, ahol majd 500 ujgur volt jelen. Rövid köszöntő beszéd után az ujgurok sorba álltak, hogy kezet fogjanak velünk. Megható találkozás volt a távolszakadt testvéreinkkel! Kazahsztántól búcsúzva tudtuk, hogy mind a kazahok, akik a hazánkba telepedett kipcsak kunokkal azonosíthatók, mind az ujgurok valódi testvéreink.
Visszatérve Németországba azonnal felvettem a kapcsolatot a Münchenben élő ujgur közösséggel. Itt is egy szívélyes fogadtatásban volt részem. Ismerkedésünk után az ujgur világkongresszus egyik tagja még a Magyarok Világszövetségébe is belépett. Megegyeztünk, hogy kialakítunk egy Ujgur-Magyar Baráti Testvéri Társaságot, és rendszeresen tájékoztatjuk egymást kulturális megmozdulásainkról. Tavaly ősszel még Brüsszelbe is meghívtak, ahol közel 80 nyugat-európai ujgurral volt lehetőségem megismerkedni. Egyik napsütötte hétvégén az egyik ujgur barátommal nekiálltunk a közös szavaink felkutatásához. Elővettem a CZUCZOR-FOGARSI szótárt és rövidke óra alatt már több száz azonos szavat találtunk. Sőt olyan szavak előjöttek, amelyeknek mi már nem is tudjuk az értelmét, de ujgurul a mai napig jelentősége van: például „Hunyad” azt jelenti „hun, őrző” stb.
2006. március 19-én meglátogatott minket Münchenben Patrubány Miklós az MVSZ elnöke, hogy közösen emlékezzünk meg az 1848-as szabadságharc eseményeiről.
Természetesen ez alkalommal sem hiányoztak az ujgur testvéreink. Az ünnepséget egyik ujgur étteremben folytattuk, ahol finom bajor sör kíséretében ujgur ételkülönlegességekkel kedveskedtek. Beszélgetésünk alatt éreztük, hogy ez a két nép egy anyától származik. Fény derült az ujgurok 5000 kötetes könyvgyűjteményére, amelynek sora visszamegy egészen a 3000 évvel ezelőtti időkre. Mivel az egyik vendéglátónk valamikor ezen értékes könyvek között dolgozott, kértem őt, tegyék lehetővé, hogy legalább e könyvek másolatait megkaphassuk, hisz’ nem kizárható, hogy azok a régi történelmi adatok, amelyek Szent István uralkodása alatt elkallódtak, sőt sajnos sokszor máglyára kerültek, még itt megtalálhatók. Ezáltal lehetőségünk nyílna talán ezer év óta először, hiteles forrásokból helyretennünk a magyarok ősi történelmét.
 
Dr. Horkovics-Kováts János az MVSZ németországi OT elnöke
 
 
Más:
 
Az Ujgurok küzdelme fönnmaradásukért
Kína nyugati tartománya, Hszincsiang a jelenleg többségi őslakos ujgurok nyelvén Kelet - Turkesztán. A napokban a 78 éves Mukliszi Juszupbek, az Egyesült Ujgur Felszabadítási Front Kazakhsztánban élő elnöke, aki az (egyes történészek szerint rokon népnek mondható) ujgurok mai napig tartó függetlenségi harcáról és történelméről számolt be lapunknak (Táltos, 1998. 1. szám, Toronto, Canada - a szerk.).
"Mit tudhatunk az ujgur népről, s a magyarokkal feltételezhető rokonságról?"
"Az ujgur nép őslakos Ázsiában, eredetükről az a legenda járja, hogy élt Közép-Ázsiában két testvér, "10 ujgur" és "9 ujgur".Tőlük származik e pusztai nép két csoportja: a kínai Hszincsiang területén élő népcsoport a "9 ujgur" népe, míg a "10 ujgur", az onogurok Európába vándoroltak, s ők a magyarok ősei - tartja a máig is élő legenda. Az ujgurok a mai napig számon tertják a magyarságot, mint távoli rokonokat. 14 milliónak tudjuk az Európában élő magyarok számát, mi Kelet - Ázsiában 22 millióan vagyunk, így a törzs leszármazottait 36 milliós lélekszámúra becsüljük. Az ujgurok felvették ugyan az iszlám vallást, ám szerintem ez a különbség  sem vélasztja ej egymástól a testvérnépeket. Úgy gondoljuk, az ujgur és a magyar népnek szövetséget kellene kötnie."
"Mi késztette Önt arra, hogy elhagyja Kínát, s később egy szeparatista mozgalom élére álljon?"
"Történészként a tartományi központban, Urumcsiban végeztem a 30-as években alapított nemzetiségi főiskolán 1941-ben. Akkoriban a tartomány szinte független volt. A politikai körülmények később erőteljesen megváltoztak, s nézeteimért a kínai uralom kezdetén, az 1940-es évek végétől 1959-ig börtönben voltam, majd táborba kerültem. 1960-ban kiszabadultam a lágerből, és áttelepültem a Szovjetunióba. Kínába 1965 óta sem engednek vissza. Az emigrációban egyesítettem a szovjet köztársasággokban élő ujgurokat. A kínai gazdaságnak igen sokat jelent ez a terület, gondoljunk csak Hszincsiang 35 milliárd tonna kőolaj tartalékára. A tartományban 25 millió nem kínai származású polgár él, közülük több, mint húszmillió ujgur. A kínaiak száma jelenleg meghaladja a tízmilliót, míg 1950-ben legfeljebb 300 ezren éltek Hszincsiangban. Peking állítólag több tízmilliós betelepítést tervez. Nos, ami a saját tevékenységemet illeti, már Hruscsovnak jelentést írtam a kelet-turkesztáni helyzetről. Ő támogatta mozgalmunkat. A szovjet állam széthullása óta Kazakhsztánban élek, a kazak rádióban vagy 60 alkalommal szólaltam meg, s mintegy száz cikkemet ismertették. A kazak állam nem tiltotta be az emigrációs mozgalmat, de az utóbbi esztendőben Kína nyomására hűvösebbé vált a hatalmi szférával kialakított kapcsolatunk."
"Voltak-e ujgur autonómia törekvések? Mi váltotta ki a jelenlegi felkelést?"
"Az ujgur értelmiségiek 1950 és 1991 között számos alkalommal kérték Pekingtől jogaik érvényesítését, ám semmilyen választ nem kaptak. Az erőszakos nyelvi asszimiláció egyébként nem jellemző, elemi oktatás folyik ujgur nyelven, és újság, rádió is működik. Az ujgur emigráció már az 1992-es úgynevezett Lobnor-konferencián tiltakozott a Lobnor-tó környékén yajló kísérleti atomrobbantások ellen. A területszabályozás és az atomkísérletek következtében falvak, városok tűnnek el, s mi több: a tó mellett élő népcsoport, az úgynevezett "lobroni nép" sem található már meg. 1993. március 15-én megalakult az ujgur felszabadítási front, azóta mintegy 800 fegyveres akció zajlott Hszincsiangban. A vasút és szállítási útvonalak mellett a fölkelők a klinikákat is támadják, ugyanis a kínai nőgyógyász orvosok sterilizálják a női lakosságot, a megfogant magzatokat pedig elhajtják. Az abortuszok és sterilizálás elleni , "Megszülettünk" jelszóval szervezett 1998. május 10-i megmozdulás vezetőjén, Rahnidzsan Hádzsin augusztus 2-án végrehajtották az ítéletet, ami golyó általi halál volt. A szervezők 8-10 éves börtönbüntetést kaptak." (aláírás: U.Z.)
Kelet - Turkesztán, a későbbi Hszincsiang tartomány 1945-1950 között gyakorlatilag autonóm volt  - állítják a függetlenség párti ujgurok. Szerintük 1950-ben Mao Cetung és Sztálin megegyeztek abban, hogy a terület 35 évig kínai megszállás alá kerül. Ez az egyezmény lejárt 1986-ban, később felbomlott a Szovjetunió, Oroszország pedig nem határos Hszincsianggal. Az őslakosok nem sokáig reménykedhettek: 1994-ben Oroszország, Kazakhsztán és Kirgizisztán aláírták az úgynevezett sanghaji egyezményt, melyben elismerték Kína nyugati határvidékét.
( forrás: Táltos, 1998. 1. szám, Toronto, Canada )

Az ujgur „terrorizmus” és a kínai politika
2004. május 17.
-Bernát Péter
A hivatalos pekingi álláspont szerint Irak és Afganisztán után a terrorizmus elleni harc legjelentősebb frontja Kína legnyugatibb tartományában, Hszincsiangban húzódik. Itt ugyanis már több mint egy évtizede küzdenek az elszakadásért a muszlim ujgurok, akik az utóbbi években szorosabb kapcsolatokat építettek ki az al-Kaidával és a tálibokkal. A tartomány pacifikálása viszont nagyon fontos lenne Kínának, mivel a jövőben nagyra törő tervei vannak a területtel.
Hszincsiang-Ujgur Autonóm Tartomány a Kínai Népköztársaság legnyugatibb és egyben legnagyobb kiterjedésű tartománya. Földrajzilag két medencére oszlik, melyeket a Tien- San ötezer méteres csúcsai választanak el egymástól. A déli Tarim-medencében a Takla –Makán-sivatag nyújtózik el, a történelem korábbi évszázadaiban erre haladt a Selyemút, mely köldökzsinórt jelentett Kína és a tőle nyugatra elterülő civilizációk között. A medence keleti részén található a Lop-nor, melynek vidéke ma a kínai atomkísérletek és űrkutatás központja. A Tien-Santól északra fekvő medencét Dzsungáriának nevezik. Itt, ennek a szélén található a tartomány közigazgatási központja, a milliós Urumcsi. Az ujgur népesség zöme itt él. Az ujgurok muszlim hitűek, létszámukat illetően ellent mondanak egymásnak a források. Az 1982-es hivatalos kínai népszámlálási adatok szerint 6 millióan vannak, az emigráció szerint viszont 20 millióan. Ők maguk lakóhelyüket Kelet-Turkesztánnak nevezik.
Hszincsiang kínaiul Új Határt jelent, ami meglehetősen érzékletesen írja le Kína hozzáállását a régióhoz. Maga a tartomány a Kínai Népköztársaság területének kb. egyhatodát teszi ki. Kevésbé sűrűn lakott, gazdag kőolaj- és földgázmezőkkel rendelkező terület, melynek földje Peking szerint a Tien-San gleccsereiből öntözve termékennyé tehető. Mindezek érdekében a kínai kormányzat nagy volumenű infrastrukturális beruházásokat hajt végre a térségben. Utakat, vasutakat építenek.
Ez a kép eddig még akár idillinek is tűnhet, de mi a helyzet a valóságban? A tartomány lakói mereven ellenállnak Peking törekvéseinek. Nem véletlen, mivel számukra ez a modernizáció egyet jelent az elkínaisodással.
Kevésbé ismert, de Hszincsiang Tibethez hasonlóan szinte független volt még a második világháború után is, Kelet-Turkesztáni-Köztársaság néven, egészen 1955-ig. Ekkor a lakosságnak csupán a tíz százaléka volt han-kínai, a többi ujgur, kazah, tadzsik, kirgiz és mongol volt. Mára viszont változott a helyzet. A sorozatos kínai betelepítések eredményeképp a tartomány lakosságának hatvan százaléka kínai. Ehhez hozzájárult, hogy a nemzetiségieknek falun három, városban pedig csak két gyereket engedélyez a pekingi kormányzat. A jól fizető munkákat, az új lakásokat és a fontosabb hivatalokat is persze a betelepített han-kínaiak kapják.
Kína Hszincsiangban folytatott politikájának az a fő motivációja, hogy ezt a tartományt tekinti kapunak a Közép-Ázsia felé. Az itt található iszlámista országok ma hatalmi vákuumban vannak, melybe több nagyhatalom is szeretne behatolni. Ennek oka pedig nem más, mint a térség rendkívüli gazdagsága különböző nyersanyagforrásokban. Állítólag az itt található kőolaj és földgáz készletek többszörösei a Perzsa-öböl vidékén találhatóaknak, és ezen kívül az arany mellett más ásványkincsekben is bővelkedik a vidék.             
A térség országai felett Oroszország görcsösen igyekszik megtartani befolyását, ez tükröződik abban is, hogy Tadzsikisztánban a mai napig csapatokat állomásoztat, de hiába, azok már nem akarnak többet az orosz érdekszférába tartozni. Ez megnyilvánul abban, hogy sorra építik ki az Oroszországot elkerülő vasútvonalak, valamint kőolaj-és földgázvezetékek hálózatát. Az egyik ilyen, még építés alatt álló jelentős kőolaj- földgázvezeték a Kaszpi-tengertől Hszincsiangon (!) át a Sárga-tengerig fog futni.
A XXI. században gazdaságpolitikailag meghatározó lesz, hogy ki fogja a legnagyobb mértékben kiaknázni Közép-Ázsia erőforrásait. Erre pedig Kínának nagyon nagy esélye van, ám az út azon a Hszincsiangon vezet keresztül, ahol a tartomány nem kínai lakossága egyenesen az elszakadásért küzd.
A fentieket összegezve tehát az ujgur elszakadásért küzdő szeparatisták pekingi szemmel Kína felemelkedésének legfőbb gátjai, és ezért igyekeznek változtatni a tartomány etnikai viszonyain. A Kazahsztánban székelő ujgur emigráció szerint azonban Kína nemcsak betelepítésekkel igyekszik csökkenteni az ujgur lakosság számarányát, hanem más, meglehetősen elítélendő eszközökkel is, mint például a nem kínai nők sterilizálásával vagy kényszerabortuszokkal.
Az ujgur emigráció először a Szovjetunió felbomlása után kezdte hallatni a hangját. Vezetőjük az Alma-Atában élő Mukliszi Juszupbek ujgur történész. Az 1992-ben rendezett Lop-nor konferencián először a kínai atomkísérletek ellen emelték fel a szavukat. Ekkor még bíztak a nemzetközi közvélemény figyelmének felkeltésében és abban, hogy a Szovjetunió felbomlásának folyamatát meglovagolva talán sikerül engedményeket kicsikarni a kínai kormányzattól. 1993-ra azonban a radikálisabb hangok kerültek előtérbe. Március 15-én megalapították az Ujgurisztán Felszabadítási Frontját, mely azóta is fegyveres harcot folytat a kínai hatóságok ellen. Tíz év alatt körülbelül 800 fegyveres akciót hajtottak végre különböző ujgur csoportok. Főleg rendőrőrsöket támadtak meg, de többször robbantottak Pekingben is.
Az ujgurok számára nagy lehetőség vállt semmissé, amikor 1994-ben Kína Oroszországgal, Kazahsztánnal és Kirgizisztánnal aláírta a sanghaji egyezményt, melyben az előbb említett államok elismerték Kína nyugati határát. 1995-ben azonban az ujgur ellenállók értek el diplomáciai sikereket, amikor több nyugat-európai országban és Washingtonban sikerült képviseleti irodát nyitniuk.
Az utóbbi években a Kínában élő ujgurok békés megmozdulásokkal is igyekeznek felhívni magukra a figyelmet a fegyveres harcon kívül. Ilyen volt az 1998. május 10-én szervezett nagy tiltakozás a kínai sterilizációs- és abortuszprogram ellen „Megszülettünk” címen. A hatóságok viszont letörték a megmozdulást és vezetőjét, Rabpidzsan Hadzsint még abban az évben, augusztus 2-án kivégezték.
Ujgurisztán Felszabadítási Frontja nemcsak Kínában tevékenykedik, erősen jelen van Kazahsztánban és Kirgizisztánban is. Ez utóbbira jó példa, hogy 2002. június 20-án egy magas rangú kínai diplomatát lőttek le Biskekben. A legutolsó nagyobb megmozdulásra 2003. február 5-én és 6-án került sor a kazah határ közelében fekvő Yining városában. A részletekről keveset lehet tudni, mivel Peking nem enged újságírókat a tartományba. A kiszivárgott hírek szerint harminc ujgur aktivista kivégzése után zavargások törtek ki. Kifosztották és felgyújtották a kínai tulajdonú üzleteket. A hadsereg azonnal hermetikusan lezárta a várost. A menekültek körülbelül hetven halottról és száznegyven sebesültről számoltak be mindkét oldalról. A hivatalos pekingi verzió szerint ujgur nacionalista fiatalok tüntetése fajult el.
Az ujgur-kérdésben 2001. szeptember 11. nagy változást hozott. Peking ettől kezdve igyekszik a terrorizmus elleni harc részeként feltüntetni az Ujgurisztán Felszabadítási Front elleni fellépést. Kínai adatok szerint az említett szervezet az elmúlt két évben mintegy 200 fegyveres akciót hajtott végre, melyben 163-an veszítették életüket. Mindezek mellett hangsúlyozzák, az ujgurok és az al-Kaida kapcsolatát.
1999 elején bin Laden találkozott Mukliszi Juszupbekkel, és megegyeztek abban, hogy bin Laden szervezete segíteni fogja az ujgurokat terrorista akciók végrehajtásában. 2001 februárjában az ujgurok a tálibokkal is szövetséget kötöttek, melynek értelmében az Ujgurisztán Felszabadítási Frontjának harcosait afganisztáni táborokban képzik ki. Ezt alátámasztja az, hogy Afganisztán megszállásakor több kínai állampolgárságú ujgur került fogságba. Ezek kiadatását persze Kína azonnal követelte.
Az ujgurok és a tálib csoportok közti kapcsolat azonban nem szakadt meg Afganisztán amerikai megszállása után. Sőt, inkább erősödött. Az ujgur Kelet-Turkesztáni Iszlám Mozgalom az elmúlt években szorosabbra fűzte kapcsolatait az Afganisztánban tevékenykedő szélsőségesekkel, melynek eredményként az USA 2002-ben felvette az ujgur szervezetet a terrorista csoportok listájára. A szervezet vezetőjét, Hasszan Mahszumot tavaly decemberben ölték meg Afganisztánban.
A szélsőséges ujgur szervezetek terrorista kapcsolatai nagyon is jól jönnek Kínának, mivel így a világ előtt a terrorizmus elleni harc részekének tudja bemutatni a Hszincsiangban az ujgurokkal szemben folytatott elnyomó politikáját. A helyzet ilyen alakulását azonban el lehetett volna kerülni, ha korábban a nemzetközi fórumokon komolyan foglalkoztak volna az ujgur-kérdéssel. De így a nemzetközi érdektelenség taszította a nagyobb önállóságért, elszakadásért küzdő ujgurokat a szélsőséges terrorista csoportok közé.
 
 
Az Amnesty I. nemrégiben közzétett jelentésben bírálta Kínát az ujgurok elnyomásának fokozásáért, a sokasodó kivégzésekért, amelyeket a muzulmán szeparatisták soraiban foganatosít a terrorizmus elleni hadviselés címén. Decemberben a nemzetbiztonság szavatolásának és a terrorista bűnök megbüntetésének jegyében szigorították a kínai büntető törvénykönyvet. Az AI jelentésében aggodalmának ad kifejezést azon értesülései miatt, melyek szerint azóta több ezer embert tartanak önkényesen fogva az ujgurok lakta térségben, többeket halálra ítéltek, és egyeseket ki is végezteka