A+ R A-

Hovanyecz László: Madiarok között Kazahsztánban

DNSHovanyecz László: Madiarok között Kazahsztánban
Ül előttem Benkő Mihály, ez a mozgékony, zömök, fáradhatatlan ember és mesél. Az 1940-ben született tudós utazó az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett történész diplomát. Gyermekkora óta érdekli őt a Keletmondja. 1983-ban jutott el először az akkori Szovjetunióba, Szamarkand és Bokhara városába.

 

 


Hovanyecz László: Madiarok között Kazahsztánban
Ül előttem Benkő Mihály, ez a mozgékony, zömök, fáradhatatlan ember és mesél. Az 1940-ben született tudós utazó az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett történész diplomát. Gyermekkora óta érdekli őt a Keletmondja. 1983-ban jutott el először az akkori Szovjetunióba, Szamarkand és Bokhara városába.
 
(NSZ) Aki olvasott már könyveket a magyar őstörténetről, az tudja, mennyi benne a fehér folt. Aki figyelemmel kíséri az eredetünkkel kapcsolatos áltudományos irodalom egyre agresszívebb támadását, az gyanakvással tekint a vadonatújnak nevezett felfedezésekre. Nem könnyű ilyen körülmények között úttörő szerepre vállalkozni. Mégis vannak olyan emberek, akik nem félnek a nehézségektől.
 
Ül előttem Benkő Mihály, ez a mozgékony, zömök, fáradhatatlan ember és mesél. Az 1940-ben született tudós utazó az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett történész diplomát. Gyermekkora óta érdekli őt a Keletmondja. 1983-ban jutott el először az akkori Szovjetunióba, Szamarkand és Bokhara városába.
Az forgott a fejében, hogy meg kellene ismételnie példaképe, a „sánta dervis” vagyis Vámbéry Ármin útját. Ez nem sikerült neki, ám 1988 és 2002 között tizennégy alkalommal járt Ázsiában. A magyar őstörténet néprajzi-történeti-régészeti párhuzamait, a keleti magyar néptöredékek emlékeit kutatta. Szerencsére Benkő Mihály támogatókra is talált. Egyebek között a TIMP könyvkiadóra, amely ez idáig három könyvét jelentette meg.
Benkő Mihály nagyon komolyan veszi azt, amit csinál. Ezért könyvét kiváló tudósokkal lektoráltatta, Harmatta Jánossal és Ecsedy Ildikóval. Egyébként is, a kazakisztáni madiarok felkutatására a nagy tekintélyű régész, Erdélyi István biztatta, aki a könyvéhez előszót is írt. Ebben Erdélyi professzor feleleveníti Tóth Tibor emlékét. Az 1991-ben elhunyt tudós az 1960-as években Moszkvában készült akadémiai disszertációjának megvédésére. A munkához több mint háromezer antropológiai mérést végzett Baskíriában és az akkori Kazahsztánban. Itt hívták fel a figyelmét, hogy a 200 ezer négyzetkilométeres Torgaj nevű területen – Alma Atától vagy kétezer kilométerre északraél a madiarok törzse. Ez a vidék a cári gyarmatosítás óta mindig tiltott volt a külföldiek számára. Tóth Tibor azonban valamilyen adminisztrációs hiba folytán eljuthatott a madiarok közé, és antropológiai méréseket végezhetett, ám egyetlen fényképet sem készíthetett, így perdöntő tárgyi bizonyítékok nélkül volt kénytelen hazatérni. Mivel terve, hogy újabb expedíciót indít, amelyben néprajzos, nyelvész és régész is részt vett volna, a szovjet hatóságok ellenállása miatt nem valósulhatott meg, eredményeit az értetlenség és a közöny szinte semmissé tette. Benkő Mihály azt mondja, hogy Tóth Tibor illegális kutatóútja miatt Moszkvában gyanús személy volt, idehaza pedig úgy tekintettek , mint moszkovitára, így azután kudarcos, megkeseredett emberként halt meg.
Ma már szerencsére mások a körülmények. Benkő azt meséli, hogy valahányszor kazak tudósokkal találkozott, mindig ösztönözték őt, hogy látogasson el a torgaji madiarokhoz. Ez az utazás szabadsága ellenére sem egyszerű dolog. A nagyobb kazak városoktól óriási messzeségben lévő Torgaj éghajlata rendkívül mostoha. Nyáron 40 fokos meleg van, s mivel a terület mocsaras, hihetetlen mennyiségű a szúnyog. Télen viszont 40 fokos a hideg. A két időszak között kell odautazni, amikor még nem kezdődik el az esőzés, és autóval járhatóak a földutak. Benkő Mihálynak szerencséje volt. Tavaly őszi kazakisztáni utazása alkalmával sikerült kifognia a kutatásra leginkább alkalmas időjárást. Ámde ez sem elég. További szerencsére is szükség van. Amint a kutató mondja, Keleten csak azt lehet megismerni, amit megmutatnak. Tehát nem a kutató személye a legfontosabb, hanem a kísérőé, aki képes felkelteni a bizalmat a kutató iránt. A torgaji madiarok még jól emlékeznek Tóth Tibor antropológiai méréseire. Azok nagy félelmet keltettek bennük, mert azt hitték, ki akarják őket telepíteni, ahhoz kell ez a hókuszpókusz. A Szovjetunióban kazaknak lenni sem volt könnyű, hát még kazakisztáni madiarnak. Egyébként is a torgaji területet már a cári időben is veszett farkasok földjének tekintették. Általában innen indult el a kazakok függetlenségi mozgalma. Így történt ez az első világháború idején, 1916-ban is, amikor kazakokat akartak hátországi szolgálatra toborozni. A mozgalom eredményeképp az 1917-es forradalom után, a polgárháború idején a Torgaj-vidéken független fejedelemség jött létre. A mozgalom egyik vezetője az 1885-ben született madiar, Mirzsakip Dulat Ulü költő, irodalmár, matematikus és újságíró volt. Írásait gyakran Madiar álnévvel jelentette meg. Bár az általa írt matematika tankönyvet a mai napig használják, 1930-ban a fehér-tengeri csatornaépítésre száműzték, ahol 1935-ben meghalt. Sztálin pedig a madiarokat miatta népellenségnek nyilvánította. A népvezér maradványait 1993-ban helyezték el Torgajban egy mauzóleumban.
Benkő Mihálynak tehát valami nagy-nagy bizalmat kellett keltenie maga iránt ahhoz, hogy megnyíljanak előtte azoknak a madiaroknak az utódai, akik az 1843-as cári statisztikák szerint még 348 jurtát töltöttek meg. Szerencsére olyan kísérője volt, aki segített legyőzni a kezdeti erős fenntartásokat. Az is hozzájárulhatott a sikerhez, hogy keleti módra rótta le tiszteletét Dulat Ulü mauzóleumában a magyar nép nevében. Így történt meg Benkő Mihállyal az, ami idegennel szinte soha: elvitték a madiar temetőhöz. Maga a közösség idős vezetőjeaz akszakalmutatta meg neki a legérdekesebb sírokat, amelyek közül kilencnek a sírkövét fényképezte le. Ezeken olvasható az, hogy az ott eltemetettek a madiar törzshöz tartoztak. Továbbá a madiarokakik ugyanúgy ejtik nevüket, mint mi a magyar szót – a kezdeti ódzkodást feladva hirtelen emlékezni kezdtek olyan legendákra, amelyekről korábban tudni sem akartak. Ezek tükörlegendái a magyar Hunor és Magor legendának. És végül: a legendákkal együtt Benkő Mihály hozzájutott két madiar leszármazási táblázathozsezsiréhez –, amelynek a továbbadásáért a szovjet időkben börtön járt. Egy expedíción ennyi eredmény nem kevés. Benkő azonban nem nyugszik. Az idén újra járt Kazakisztánban és Oroszországban, ahol az Omszk környéki kazakok között végzett gyűjtőmunkát. Amint mondja, az ő célja nem a magyar őstörténet átírása, hanem azoknak a magyar néptöredékeknek a huszonnegyedik órában való felkutatása, amelyek a Dzsingisz kán utáni időkben fennmaradtak, ide-oda vándoroltak, más népekbe beolvadtak, de máig megőriztek valamennyit ősi azonosságtudatukból. Dehogy akarom én kimutatni, hogy a suméroktól származunk, neveti el magát. A kazakok haragudnának meg rám a legjobban. Hiszen mostanában éppen azt akarják bebizonyítani, hogy ők származnak a suméroktól.
Madiarok között Kazahsztánban
 
 
Forrás: http://szebbjovoert.net