A+ R A-

Lovas harci játék Törökországban (cirit, djerid)

ciritLovas harci játék Törökországban (cirit, djerid)
A Cirit, amit „Csavgannnak” is hívnak egy nagy tradícióval rendelkező lovas-harci játék, amelyet a török törzsek már évszázadok óta játszanak. A tradicionális bashpelivan (olajbirkózás), az íjászat, a lovasíjászat, a szablyavívás mellett az egyik legfontosabb tradicionális harci vetélkedő.

 

 

 

Vukics Ferenc: Lovas harci játék Törökországban (cirit, djerid)
 
A Cirit, amit „Csavgannnak” is hívnak egy nagy tradícióval rendelkező lovas-harci játék, amelyet a török törzsek már évszázadok óta játszanak. A tradicionális bashpelivan (olajbirkózás), az íjászat, a lovasíjászat, a szablyavívás mellett az egyik legfontosabb tradicionális harci vetélkedő.
 
 A játék őshazája nagy valószínűséggel az Altáj és a Fekete–tenger közötti terület.
 Kialakulásában a harci szükségszerűség és a kikapcsolódás igénye játszott nagy szerepet. Hasonló tartalmú lovas harci játékkal minden ázsiai lovas népnél, így a magyaroknál is találkozhatunk.
 
Egy időben több lovas harci játékunkat próbálták a Hódoltság idejében átvett djerid (cirit) játékkal kapcsolatba hozni, de az utóbbi időben nyilvánvalóvá vált, hogy ezen versengések sokkal korábbi múltra tekintenek vissza. Ennek a harci játéknak a hagyományát a szeldzsuk és az oszmán törökök Közép- ázsiai őshazájukból hozták magukkal anatóliai otthonukba.
 
A a törökök számára is szent és sérthetetlen lény volt. Szinte a hátán jöttek a világra, ott töltötték ifjúkorukat, lovon vonultak harcba és lovon haltak meg. A az egyik legfontosabb energiaforrásként is szerepelt. Az erjesztett kancatej (Kimiz, Kumisz) az egyik legfontosabb italuk volt. A cirit megrendezését a legnagyobb ünnepekkel kapcsolták össze.
 
Az Oszmán Birodalomban nemcsak a törökök által lakott területeken, de a provinciákban is kedvelt játék lett.
Az elit lovascsapatok tagjait (cündi) a legjobb játékosokból szedték össze. Több szultán maga is kiváló játékos volt. Mivel a játékot veszélyesnek mondták, ezért II. Mahmud szultán1822-ben rendeletben tiltotta be az ilyen rendezvények szervezését.
 
Uralkodása után a játék újból erőre kapott és a hadi felkészítés egyik fontos elemévé vált. A játék, amit 50 évvel ezelőtt még Anatólia minden sarkában űztek, az utóbbi években már csak Konya, Kars, Erzurum és Bayburt tartományokban játszották. Ennek ellenére Törökország minden vidéki településén újra és újra felbukkant az esküvők és egyéb ünnepek alkalmával.
A nagyvárosokból egyre inkább kiszorul a török kultúra, s így a cirit is. Jelentős lökést adott a cirit újkori elterjedésének az 1972-ben Konyában rendezett Ciritfesztivál, ahol a helyi turistairodák  egy nagyon sikeres és élvezetes műsort állítottak összeEzen a fesztiválon eruzumi és bayburti csapatok vettek részt. A fesztivál sikerén felbuzdulva Kónyában előkészületeket tettek a cirit, mint önálló sportág újjászervezésére.
 
A ciritjátékban két csapat küzd egymás ellen. Ezek a csapatok egy 70-120 méter tér két végén 6-os, 8-as, 12-es csoportokban sorakoznak fel a lovaik mellett. A sorakozót követően a tradicionális öltözetbe felöltözött ciritjátékosok lóra szállnak. Jobb kezükben egy lándzsa van, amit először eldobnak.
 
A másik kezükbe újabb lándzsákat vesznek. Az egyik lovas 30-40 méterre közelít a szembenálló csapathoz és a másik csapat egyik emberének nevét kiáltja és a pálya közepére hívja.
 
Lándzsáját a közeledő ellenfél felé dobja, majd lovát a saját csapatának irányába fordítja. A másik játékos követi a visszafelé haladó játékost és ő is utána hajít egy lándzsát. Ez egyben egy ki hívás is a másik csapat egyik tagjának.
 
A dobást követően ő is megfordítja a lovát és megpróbál sértetlenül visszajutni a saját csapatához. A játék így folytatódik tovább, míg mindenki sorra nem kerül. Azok a játékosok, akiknek sikerül ellenfelüket eltalálniuk, azok egy pontot kapnak, ha a „sérthetetlen” lovat találja el, akkor ugyanezt a pontot levonják tőle.
 
 
 
A megütése tapasztalatlan játékosra vall, aki a többiek számára veszélyforrás, ezért kiküldik a pályáról.
 
A küzdelmek során a játékosok 3-4 alkalommal találkoznak ellenfelükkel. Míg korábban a sporteszközök (kelevézek) a valódi fegyverek voltak, addig manapság nyárfából készítetett „könnyített” eszközöket használnak. A kelevéz hegye cilindert formáz, hogy csökkentsék a sérülés lehetőségét. Újabban a habgumi végű eszközök bevezetését szorgalmazzák. Ezek a kelevézek 60-100 cm hosszú, 2-3 cm átmérőjű botok.
 
A ciritjátékos különböző módszerekkel próbálja magát az ellenféltől megvédeni: elbújik a lova jobb-, bal oldalára, a hasa alá, ami nagy lovas teljesítményeket feltételez.  A bírók kiöregedett játékosok, akiket a közönség és a játékosok egyaránt elismernek. A játék nem veszélytelen.
Számos szemsérülés mellett ( a játékosok és a nézők között is ) olykor halálos lovasbalesetek is előfordulnak.
Az ilyen baleset semmilyen felelősségi következménnyel sem jár. A sértett családja semmiféle megtorlást sem követel. Az apák büszkék az ily módon elvesztett fiaikra. Ha a játékosok között haragosok vannak, akkor a bírók egy csapatba sorolják őket.
 
Ha a küzdelmek közben bármi szabálytalanul történik, a vétkező versenyzőt „feketelistára” teszik. Ez akár évekre szóló eltiltást is jelenthet.
 
Minden fiatal ciritjátékos tisztelettel hallgat idősebb társainak intelmére. A legtapasztaltabb és legjobb játékosok tisztje a végeredmény kihirdetése. Minden rendezvény egy ünnepi lakomával végződik, ahol a legjobbak kitüntetésben részesülnek. A cirit a Balkánon keresztül Európába is bekukkantott.
 
A 17. században Franciaország, a Németalföld, Ausztria mellett a magyar területeken is elterjedt, elsősorban Erdély nyugati részén. A végváriak nem egy alkalommal a régi magyar lovasjátékok és a cirit keverékét használták felkészülésük során. A nézők hangos szurkolással és tradicionális zenével serkentik a játékosokat keményebb küzdelemre.
 
Törökországban úgy értékelik, hogy a cirit és az olajbirkózás sikere, valójában a török kultúra sikere a nagyvilágban.
 
Az angol nyelvű forrásmunkákat Kerezsy Norbert szds., a német nyelvű szakanyagot Vukics Ferenc szds. fordította.