A+ R A-

A legkeményebb (fejű) huszár: Mecséry Dániel

Mecséry Dániel A legkeményebb (fejű) huszár: Mecséry Dániel

A „keményfejű magyarkifejezés nem pusztán egyszerű szólásmondás, nem is feltétlenül holmi elmarasztaló értékítélet. Aki volt oly szerencsés, hogy a bécsi Anatómiai Múzeumban eredetiben vagy a Hadtörténeti Múzeum ritkaságai között másolatban láthatta báró Mecséry Dániel borzalmasan összeszabdalt koponyáját, az aligha kételkedik a fenti szókapcsolat igazában.

 

A „keményfejű magyarkifejezés nem pusztán egyszerű szólásmondás, nem is feltétlenül holmi elmarasztaló értékítélet. Aki volt oly szerencsés, hogy a bécsi Anatómiai Múzeumban eredetiben vagy a Hadtörténeti Múzeum ritkaságai között másolatban láthatta báró Mecséry Dániel borzalmasan összeszabdalt koponyáját, az aligha kételkedik a fenti szókapcsolat igazában.

 

Huszár a napóleóni háborúk idejéből

 

Közel 200 esztendő telt el azóta, hogy Mecséry „generális őrnagy” maroknyi csapata élén-ősi, konok virtusból- 1805. október 20-án Nürnberg közelében összecsapott a visszavonuló császáriakat üldöző, óriási túlerőben lévő francia dragonyosokkal. Az ádáz utóvéd harcban Mecséryt és lovasait szinte legázolták a franciák, ő pedig 14 sebbel borítva, félholtan bukott le a lováról. A 9 csapásból, mely a fejét érte, kettő az agyvelőig hatolt, valósággal széthasította a koponyáját. A harmadik vágás egy jókora csontdarabot leszelt a koponya hátsó részéből, míg a többi sérülés könnyebb természetű volt (mindezt végrendelete alapján a bécsi anatómusok állapították meg). A hetekig élet és halál között lebegő vitéz a gondviselésnek, vasszervezetének és a gondos ápolásnak köszönhetően csodálatos módon felépült. Más ember bizonyára ezek után búcsút mondott volna a katonáskodásnak- nem így Mecséry, aki gyógyulását követően újra szolgálatra jelentkezett. Hogy ez csupán kötelességtudat volt, vagy egyfajta fanatizmus, talán jobban eldönthető, ha megismerkedünk életútjával.

Mecséry Dániel Kőszegen született, 1759. szeptember 29-én. Négyéves korában azonban meghalt atyja, Mecséry István, a Batthyányi-uradalom ügyvédje, így 8 testvérével együtt nehéz és viszontagságos gyermekkor jutott neki osztályrészül. Helyzetét nehezítette, hogy protestánsként nem járhatott helyi iskolába, így azonban a közeli Nemescsón magyar nyelven kezdhette meg tanulmányait. Gimnáziumban Pozsonyban járt, majd a család Sopronba küldte jogot tanulni, Jogi tanulmányait viszont hamarosan abbahagyta, és Bécsbe szökött, ahol sikerült bejutnia kadétnak herceg Esterházy Miklós testőrkapitány ezredébe. Kitartó szorgalma mellett elsőrendű katonai tehetségnek bizonyult. Hadapródként a 33. gyalogezreddel Lembergbe került, ahol Sztáray gróf, ezredparancsnok vezénylete kiváló hadiiskolául szolgált. Hamarosan regimentadjutáns (ezredsegédtiszt) lett gróf Almásy Ignác lovassági táborok mellett, majd 1783-ban gróf Esterházy Imre lovas generális ezredébe, a 3. huszárezredébe került hadnagyként. Az ezreddel eljutott Sziléziába, és Holland- Németalföldet is megjárta. 1785-ben már a 8. (Wurmser) huszárezredben szolgált.

 

A háború kitörése Németalföldön érte. Katonai erényeinek, tapasztalatainak s nem utolsó sorban bátorságának, vitézségének ideális terepül szolgált a harcmező. 1794-ben, immáron a 2. (Barco) huszárezred másodkapitányaként a Rajna menti harcokban olyannyira kitüntette magát, hogy érdemesnek találták a Mária Terézia lovagkeresztjére. A katonai ranglétrán is lendületesen tört előre: őrnagy, majd alezredes lett. Vitézségével, tehetségével Károly főherceg megkülönböztetett figyelmét is magár vonta. 1796-97-es évek harcaiban már a harcterek legendás hőseként emlegetik- ekkor már fejedelmek, hercegek és (hercegnők) szívesen látott vendége. 1798-ban, hét év után végre viszontláthatta feleségét is. De a rövid szabadság múltával ismét a harcmezőé a főszerep életében. Előbb a svájci hadműveletekben vett részt a 8. huszárezreddel, majd 1800-ban a Rajna-vidéki harcokban tüntette ki magát. Az év lején megsebesült, s alig tért vissza alakulatához, amikor egy szerencsétlen hadművelet következtében rövid időre a francia fogságba kerültek sorában is osztoznia kellett. E balszerencsés év mégis jól végződött számára, hiszen ekkor, 41 éves korában nyerte el a tábornoki méltóságot, s vezérőrnaggyá nevezték ki.

 

Az 1805. év ugyancsak emlékezetes maradt Mecséry számára. A günzburgi ütközetben (1805. október 9.) tanúsított hősiessége jutalmaként megkapta a Mária Terézia-rend középkeresztjét. Tíz nap múlva Eschenaunál pedig azokat a sebeket, amelyek nevét örökre emlékezetessé teszik. A halálos sebekkel borított hőst egy ideig két ezredorvos kezelte Nürnbergben, majd reménytelen állapotát látva lemondtak róla, otthagyták, sőt halálhírét költöttek. A nürnbergi polgári orvosokban több volt az emberség. Nem hagyták el a halálra vált magyar huszárt, gondozták, gyógyították hét teljes hónapon át (Eichorn doktor mintegy 40 csontszilánkot távolított el a sebesült koponyájából).

A halottnak hitt vitéz erős szervezetének és a gondos ápolásnak köszönhetően meggyógyult, mi több, katonai pályája sem tört derékba. Az 1809. évi háború kezdetekor Mecséry, aki annyiszor nézett már szembe a halállal, s aki alól katonai pályafutása alatt nem kevesebb, mint 13 lovat lőttek ki, ismét szolgálatra jelentkezett. Altábornokként a szervezkedő magyar nemesi felkelés dunántúli kerületi parancsnokává nevezték ki. Naplója tanulsága alapján egész katonáskodása alatt nem találkozott annyi nehézséggel, nem küzdött meg oly sok problémával, mint e beosztásban. E minőségben vett részt a magyarországi harcokban, a győri csatában ő volt az egyesített hadsereg balszárnyának parancsnoka.

A hadjárat befejeztével a magyarországi lovasság felügyelőjévé nevezték ki. 1815-ben udvari haditanácsosi, 1819-ben valóságos belső titkos tanácsosi címet kapott az uralkodótól. Azt viszont hiába kérvényezte, hogy gyógykezelései miatt keletkezett adósságai felszámolása érdekében birtokadományhoz jusson. Ígéretet igen, birtokot sosem kapott. Szegényen halt meg 1823. december 30-án, életének 65. , katonáskodásának 46. évében. A magyar huszárok példaképe vasakaratával, rendületlen kitartásával, vakmerő vitézségével szegény köznemesi sorból a tábornoki méltóságig küzdötte föl magát saját erejéből. Szerencsésen legyűrt mindent, ami ellene támadt, csak a szegénységtől nem tudott megszabadulni sohasem. Ez sikerei ellenére hűséges kísérője maradt viszontagságos életútján.