A+ R A-

Hunyadi huszárezred

Hunyadi huszárezred

A Batthyány-kormány szerette volna elérni, hogy a magyar huszárezredeket hazavezényeljék, a bécsi hadügyminisztérium azonban húzta, halogatta a parancs kiadását. Huszárjaink ekkor Csehországból, Ausztriából és Galíciából kisebb-nagyobb egységekben hazaszökdöstek. Elsőként a Petőfi Sándor által is „megénekelt” Lenkey János kapitány százada érkezett meg május végén.

 

Huszárok a honvédseregben
1848 őszétől a magyar honvédség keretei között is újabb huszárezredeket hoztak létre, melyeket történelmünk kiváló alakjairól neveztek el (Hunyadi-, Mátyás-, Lehel-, Attila-, Bocskai-huszárezred). A Hunyadi-huszárok különleges helyet foglaltak el közöttük, hiszen nem a zsinóros huszáröltözetet hordták, hanem pörge kalapot és pitykegombokkal díszített dolmányt viseltek. Nem hivatalos fegyverük a karikás ostor volt, amellyel képesek voltak az ellenséges lovast „kiemelni” a nyergéből.

"Mivel a lovas nemzetőrség száma az előirányzottnál kevesebb lett, a magyar kormány megkezdte lovas szabadcsapatok felállítását. Az elsők között volt a Szalag László miniszteri titkár toborozta Hunyadi-csapat, melynek ereje egy gyalogzászlóaljra és egy lovasszázadra rúgott. Az Országos Honvédelmi Bizottmány 1848 októberében elhatározta a lovas szabadcsapatok huszárezredekké történő felfejlesztését. Mivel 12 régi huszárezred volt, a hat új a 13-tól növekvő sorszámot kapta. Közöttük a legjelentősebb a 13 . Hunyadi-huszárezred lett, melynek népszerűségét az is növelte, hogy nem a megszokott zsinóros öltözetet hordta, hanem pörge kalapot. pitykegombokkal kihányt Viktória-dolmányt. Kezdetben karikás ostort és fokost is használtak.Rásuhintottak az ellenségre, az ostor sudara annak testére vagy nyakára csavarodott, és így lerántották a nyeregből.

Igazi fenegyerekek voltak, számtalan ütközetben v ettek részt; 1849. február 28-án a mezőkövesdi lovasharcban saját parancsnokukat is árulónak nevezték és összevagdalták, mert megkegyelmezett régi bajtársának, egy osztrák tisztnek.

Utolsó fegyvertényük 1849. július 17-én Vácott volt. A Hunyadi-huszárezrednek jutott az utóvédharc. A város utcáiba beszorult magyar hadoszlopokat megmentették a Konstantin nagyherceg nevét viselő cári ulánusezred megsemmisítő támadásától. Már négy ágyút is elfoglaltak a cáriak. Négy század Hunyadi-huszár nemcsak a szorongatott gyalogságot szabadította meg, hanem kiverték a városból az ulánusokat, és a zsákmányolt ágyúkból hármat visszafoglaltak. Ezzel megszűnt a városban a torlódás. a feltartóztatott szekerek elindult~tk. és a magyar sereg is folytathatta visszavonulását."

Rózsa Sándor szabadcsapata

"Talán mi sem jellemzi jobban a honszeretet magával ragadó erejét, mint Rózsa Sándor példája. Rózsa, ki betyáraival rettegésben tartotta az alföldi kereskedőket és földesurakat – s akit hiába próbáltak karhatalmi úton kézrekeríteni – a szabadságharc kitörésekor elhatározta, hogy legényeivel együtt felcsap honvédnek, s felajánlja szolgálatait a veszélyben levő hazának.

Kossuth Lajoshoz küldött folyamodványában ezeket írta:

"Amit hibáztam a törvény és embertársaim ellen, azt úgy teszem jóvá, hogy küzdeni fogok édes hazánk megtámadói ellen. Nem kérek érte egyebet: csak kegyes bocsánatát."

Kossuth eleinte nem tudta, mitévő legyen, de tekintetbe véve azt, hogy a hazának minden épkézláb, fegyverforgatásra alkalmas emberre szüksége van, kedvezően intézte el a szegénylegény folyamodványát.
- Hátha megjavul – mondotta Kossuth. – A honszeretet sok csodát művelt már. Lehetséges, hogy a javulás útjára tereli ezt az embert is. Ha pedig elesik, legalább megvezekelt bűneiért.

Kossuth tehát megadta Rózsának az engedélyt önkéntes csapat szervezésére, de hozzátette, hogy bűnbocsánatra csak úgy számíthat, ha a csatatéren erre érdemesnek mutatkozik. A kormány engedélye után három napra Rózsa Sándor vezetésével mintegy 100 legény összegyűlt, hogy izmos karját fölajánlja a hazának. Nem kellett egyikkőjüket sem csalogatni, önként jöttek mindnyájan s lovat, fegyvert is hoztak magukkal.

 Fegyverzetük huszárkard, két-két pisztoly és a puszták fiaira jellemző elmaradhatatlan karikás, a végén ólomgombbal. Rózsa Sándornak a rendes fegyverzeten kívül még egy négycsövű karabélya is volt, amelyet egy szegedi puskaműves készített a számára. Kossuth az így felszerelt szabadcsapatot a verseci táborba irányította. Itt eleinte kémszemlékre küldték ki őket, de ez sehogy sem tetszett nekik, mert ők mindenáron ütközetben akartak részt venni. A táborfalvai támadás alkalmával azután beteljesedett Rózsa Sándorék óhajtása. S az első próba fényesen sikerült. A csapat rettenthetetlen bátorsággal küzdött. Maga Rózsa Sándor 12 felkelővel végzett: ötöt agyonlőtt, hétnek meg karddal csapta szét a fejét. A  strázsai csatában az ostorral felszerelkezett csapat  szétverte a szerb túlerőt. A gyermekkoruk óta kardforgatásra nevelt szerb granicsároknak esélyük sem volt a számukra teljesen ismeretlen fegyverrel, a karikás ostorral támadó magyar pásztorokkal szemben, akik az ólomvégű ostorokkal kicsapták a szemüket, vagy a nyakuknál fogva rántották le őket a lóról. A strázsai csata után 637 szerb halott maradt a csatamezőn, miközben nincs arról adat, hogya Rózsa féle csapatból árki  is meghalt volna.


Damjanich hivatalos jelentésében így írja le a Rózsa Sándor vezetése alatt álló szabadcsapat harcmodorát: Rózsa Sándor csapatának vívása látásakor akaratlanul is a sivatag gyermekei ötlenek elénkbe. Majd hegyen és ismét völgyben a legnagyobb gyorsasággal látja őket az ember száguldó paripáikon az ellenséget űzni..... Karikásaikkal nagyszerűen tudnak bánni; kiverik vele az ellenséges lovak szemét vagy hurkot dobnak nyakába s úgy rántják le a nyeregből. Rózsa Sándor a szabadságharcban utóbb is mint gerilla-harcos nagy pusztítást végzett az osztrákok soraiban.  
 
Részlet Gracza József; A szabadságharc csatái 1848-49, Táborfalva (1848.november 9) című könyvéből.


 


Gömöri származású köznemesi családba született. Egy utászkari iskola elvégzése után, 1822-ben lépett a császári hadseregbe. 1848 tavaszán százados a 6. Württembergi huszárezrednél és egységével, az ezredesi osztály 2. századával, aminek a parancsnoka volt, Galíciában állomásozott. Egy Stanisleuban történt lengyel forradalmi megmozdulás brutális leverése kapcsán összeütközésbe került parancsnokával, Alfred Paar ezredessel. Az összeütközés odáig vezetett, hogy az ezred egy százada Lenkey János és Fiáth Pompejus főhadnagy és Harsányi Bálint őrmester vezetésével, kalandos körülmények között Magyarországra szökött.

A csak nemrégiben hivatalba lépő Mészáros Lázár hadügyminiszternek súlyos problémát jelentett Lenkey századának szökése. Az osztrák hadügyminisztérium követelte Lenkey megbüntetését, a magyar közvélemény azonban lelkesen a szökött katonák mellé állt. Fennállt a veszély, hogy Latour bécsi hadügyminiszter az ügyre hivatkozva megtagadja a magyar sorozású ezredek már megígért hazaszállítását, ezért Mészárosnak kockára kellett tennie még meg sem szerzett népszerűségét. A magyar hadügyminisztérium nyilatkozatban ítélte el Lenkey századának szökését és elrendelte az ügy kivizsgálását. Ekkor született Petőfi Sándor Lenkei százada című verse, melyben a költő kiáll Lenkey mellett és elítéli a magyar hadügyminiszter eljárását. A megoldás végül az lett, hogy a századot „büntetésül” beosztották a szerb felkelők ellen felállított seregbe. A század becsülettel végigharcolta a délvidéki háborút, jutalmul Lenkey Jánost októberben ezredessé léptették elő és kinevezték az alakuló első honvéd huszárezred, a 13. Hunyadi huszárezred parancsnokának. Az ő ezredébe osztották be ideiglenesen Rózsa Sándornak a hazáért harcolni kész betyárjait, mintegy százötven főt.
Ebben a könyvben pedig ott található annak a festménynek a képe is, amely a harcot ábrázolja.....
Kopecsni Gábor - A magyar karikásostor