Hiba
  • JUser::_load: Unable to load user with id: 6553
A+ R A-

A Székely Szabadság Napja

Rate this item
(0 votes)

Nemcsak Erdélyben, hanem több magyarországi településen is lesznek megemlékezések a székely szabadság napján, március 10-én.

Budapesten, a Hősök terén este 6 órakor tart megemlékezést a Székelyföldért Társaság. Emellett több vidéki településen is megemlékeznek a székely vértanúk 1854-es kivégzésének évfordulóján, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a székely szabadság napjává nyilvánított.

Az évfordulón az 1852-ben felgöngyölített Habsburg-ellenes székely szervezkedés marosvásárhelyi emlékoszlopánál szerveznek évről évre megemlékezést. A 2013-as és 2014-es rendezvény felvonulással és a romániai régiók kialakítására vonatkozó romániai kormányzati elképzelések elleni, a székelyföldi autonómiaigényt megjelenítő tiltakozással végződött. A szervezők becslése szerint mind a 2013-as, mind a polgármester által betiltott 2014-es felvonuláson tízezrek vettek részt.

Az SZNT az idén is felvonulással és a prefektusi hivatal előtti tiltakozó megmozdulással társította volna a megemlékezést, Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere azonban csak az emlékmű melletti megemlékezést engedélyezte. A felvonulást és a tiltakozó megmozdulást arra hivatkozva tiltotta be, hogy az elmúlt két évben a hatóságok rendbontásokat tapasztaltak, és a felvonulás által érintett egyik helyszínen korábban már más rendezvényt engedélyezett.

A Makk-féle összeesküvés
A valamikori városszélen, a Szent-György utca keleti végénél, ott ahol egykor Gordásfalva állhatott (egyike azon nyolc falunak, amelyek Marosvásárhelyhez csatlakozván a késõbbi várost alkották) 1874 óta áll egy emlékmû. A Székely Vértanúk emlékoszlopa néven ismerik a helybéliek és a messze földrõl idevetõdõ, történelmünk iránt érdeklõdõk. 150 évvel ezelõtt, itt, a Postaréten végeztette ki az osztrák hatalom a Habsburg-ellenes összeesküvés három vezéralakját, Bágyi Török János kollégiumi tanárt, Martonosi Gálfi Mihály ügyvédet és Nagyváradi Horváth Károly földbirtokost.

1849-ben bekövetkezett Világos, ezt követte a rosszemlékű Bach-korszak és Heydte báró boszorkányüldözése. A forradalom és szabadságharc vezetõinek egy része bitón, vagy puskacső előtt végezte, mások osztrák börtönökben ültek, ismét mások a hontalan bolyongást, számûzetést választották. Ám voltak, akikben nem halt meg a remény, akik újból föl akarták lobbantani a forradalom lángját, mert nem tudtak beletörődni abba, ami Világosnál történt.

Makk-féle összeesküvés néven ismert az a mozgalom, amelyet Makk József szervezett, Kossuth nevében és felhatalmazásával, 1848 folytatásaképpen a Habsburg-uralom ellen. Az 1848-as forradalom leverése után a magyar táradalomban tovább élt a remény, hogy a szabadságharc külföldi segítséggel újrakezdhető. Ez a remény segített abban, hogy az elnyomást el tudják viselni, de külpolitikai szempontból nem volt reális alapja. Ennek ellenére a magyarság várta egyrészt az angol, francia, esetleg török segítséget, Kossuth és bem visszatérését.

Makk József tüzér ezredes vállalkozott az erdélyi fegyveres felkelés megszervezésére. 1851-ben Makk kiment Törökországba Kossuthhoz és együtt kidolgozták a felkelés tervét. 1851. június 25-én Kossuth írásos meghatalmazást adott Makknak a mozgalom előkészítésére. A felhatalmazás kiterjedt a hadsereg újjászervezésére, a fegyverek és hadi felszerelések beszerzésére is. A mozgalom célja a magyarországi Habsburg-uralom megdöntése, illetve Magyarország függetlenségének kivívása volt, és ehhez a törvényes alapot az 1849. április 14-ei trónfosztás képezte. A mozgalom célkitűzései több változatban eljutottak Magyarországra, de mivel a függetlenség ügyét nem kapcsolták össze a társadalmi átalakulás továbbvitelének szükségességével és a nemzetiségi kérdést is csak felemás módon kívánták rendezni, ezért nem voltak alkalmasak a felkeléshez szükséges széles tömegbázis megteremtésére.

A szervezkedés központja Bukarestben volt, Nagy József szabómester házában. Ez lehetőséget nyújtott arra, hogy felvegyék a kapcsolatot a román forradalmárokkal. A mozgalom előkészítésébe Makk az 1848-as forradalomból ismert emberei közül azokat vonta be, aki beszéltek románul: Figyelmessy Fülöp, Rózsafy Mátyás, Szarka László, Borza Áron és Hajnal Róza. Az összeesküvés szervezete – Giuseppe Mazzini olaszországi szervezkedésének mintájára – az „évszakrendszert” alkalmazta. Az ország területét 12 részre osztották, ezeknek a vezetői voltak a „hónapok”. Ezek megszervezték a területükön a „hetek” (azaz megyék) kialakítását és így tovább lefelé a napokat (községek), órákat, sőt perceket és másodperceket. A szervezeten belül mindenki csak a felettesét ismerte. A szervezet tagjai nem gyűltek össze nagyobb csoportban, kizárólag csak négyszemközt érintkezhettek egymásal. Az összeesküvés tagjai szinte kizárólag közép- és kisnemesek, városi kispolgárok és értelmiségi foglalkozásúak voltak; a tömegbázis jószerivel hiányzott.

A szervezkedés közvetlen célja az volt, hogy felfegyverezzenek néhány ezer embert a hegyek között, akik majd zaklatják a császári hatóságokat. A következő lépés a közigazgatás ellenőrzésének megszerzése illetve kormányalakítás lett volna. A szervezők a legeredményesebbek a „11. hónap”, azaz a Székelyföld területén voltak, amely élén Török János marosvásárhelyi tanár állt. A másik két erdélyi hónapban – a magyar többségű vármegyéket összefogó „10. hónapban” és a szászföldi „12. hónapban” – a szervezkedés még csak megkezdődött, amikor a rendőrség már megkezdte a letartóztatásokat.

A mozgalomba azonban sikerült beépülnie egy osztrák kémnek Bíró Mihálynak, aki Török János egyik legközelebbi munkatársa volt, Ignatz A. néven értesítéseket küldött Heydte bárónak, az osztrák hadsereg székelyudvarhelyi körzetparancsnokának.

Orbán Balázs kutatásai szerint a kisgörgényi (Marosvásárhelytől 18 kilométerre lévő falu) Bíró Mihályt 1849-ben Bem tábornok a marosszéki hármas comitè tagjává nevezte ki. A forradalom bukása után őt is letartóztatták, ám tüneményes módon nagyon hamar szabadlábra került. Nos, ez az ember jelentkezett Heydte bárónál. Előzetesen behízelegte magát Horváth Károly és Török János bizalmába. Így hozzájutott a tervrajz és számos dokumentum több példányához. Híveket toborzott az összeesküvéshez. Vagy legalábbis úgy tett, mintha toborzott volna. Eljutott többek között az agárdi Nagy Samuhoz, aki a forradalom alatt honvédszázados volt. Most Bíró ezredesi ranggal kecsegtette. Nagy gyanút fogott, szóba sem állt tovább az árulóval, sőt, volt bajtársait, rokonait, ismerőseit is figyelmeztette a veszélyre, amit Bíró jelenthetett. Ez 1851 őszén a balavásári szüreten találkozott Horváth Károllyal, és a titkos terv kiviteléről tárgyaltak.

Novemberben valaki felismerte Bírót Marosvásárhelyen, amikor az éjszaka a Heydte lakásáról köpenybe burkolózva osont ki. A hírt közölték Horváth Károllyal, s a vezetők úgy döntöttek, hogy az árulót ki kell végezni a titkos társaság szabályai szerint. Ám Horváth ellenezte. Akkor még nem tudhatta, hogy ezzel saját halálos ítéletét írja alá. Feltételezhető, hogy ebben az időszakban Bíró csak általánosságokról tájékoztatta az osztrákokat, hisz nem tudhatta, miként végződik a dolog. Csak III. Napóleon államcsínye után szánta rá magát, hogy – a megváltozott európai politikai és hatalmi konjunktúrát felismerve – részletesebb jelentést tegyen az osztrákoknak. Akik hagyták, hogy a dolog érlelődjön, miután a legfontosabb szálak már a kezükben voltak. Végül aztán 1852. január 24-én éjszaka megindultak egész Erdélyben a tömeges letartóztatások. Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Kolozsváron, Pesten, sőt Bécsben is tartóztattak le az összeesküvésben részt vevőket, vagy olyanokat, akiknek vajmi kevés közük volt hozzá, esetleg annyi, hogy valamit tudtak a szervezkedésről. Marosvásárhelyen fogták el Török János gimnáziumi tanárt, s mivel Horváthról úgy tudták, hogy Háromszéken tartózkodik, számára ott bocsátottak ki elfogatási parancsot. Õ azonban Vásárhelyen volt, s miután értesült Török letartóztatásáról, elment Vásárhely térparancsnokához, hogy szeretett tanáráról érdeklődjön. Letartóztatták.

Január 25-én indították a foglyokat Szebenbe. Akkor még csak Horváthot, Törököt, Nagy Samut, Dobolyi Sándort és Demjén Lajost. Két nap elteltével érkeztek meg az erdélyi császárvárosba, ahova már számtalan letartóztatottat zsúfoltak össze. A kihallgatások során semmi konkrétumot nem sikerült rájuk bizonyítani. Ekkor a Heydte vezette haditörvényszék elhozatta Kisgörgényből Bíró Mihályt. Aki aztán 25 íves vallomást írt, amelyben konkrét adatokat szolgáltatott az összeesküvőkkel kapcsolatban. Így már könnyebben ment a nyomozás, most már a konkrét adatok súlya alatt páran vallottak. Ám még mindig nem elegen. Ismét Szebenbe vitették Bírót, látszólag letartóztatva, és a 13-as cellába zárták. Szembesítések következtek, Bíró újabb adatokat szolgáltatott, mi több, a tárgyalóterem melletti szobából hallgatva a vizsgálat menetét, papírfecniket küldözgetett a kihallgatóknak, hogy milyen újabb kérdésekkel csalhatják kelepcébe a foglyokat.

Két évig tartott a vizsgálat. Akikre nem sikerült rábizonyítani a közvetlen részvételt, szabadon engedték. De ezeknek is házi őrizetben kellett maradniuk. Horváth Károly megpróbálkozott azzal, hogy mindent magára vállaljon, s ezzel megelőzze a további letartóztatásokat Háromszéken, ahol a legtöbb összeesküvő volt. Végül ötvenhárom személyt ítéltek halálra. Negyvennyolcnak megkegyelmeztek, ám őket is öttől tizennyolc évig terjedő, vasban töltendő várfogságra ítéltek.

1854. március 10-én a marosvásárhelyi Postaréten három bitófa magasodott. A város polgársága küldöttséget menesztett az akkori katonai parancsnokhoz, Nuppenau ezredeshez, hogy a kötél általi halált golyó általira változtassa. Sem õ, sem pedig az akkori városbíró, Lázár János nem egyezett bele. Utóbbi még kajánkodott is, hogy “elég fa van a város erdein az ilyen szép madarak számára”. A vesztőhelyen pedig saját maga ellenőrizte, hogy elég magasak-e a bitófák. A három mártírt a vásárhelyi várból, a Vargák bástyájából kísérték gyalog a vesztőhelyre. Horváth díszmagyarban, bátran lépett a bitóra. Ugyanígy két társa, Török és Gálfi is bátran tették meg az utolsó lépéseket. A kivégzés után Lázár János főbíró házról házra járt oltatlan meszet keresni, hogy a kivégzettek testét azzal emészttesse el. És az egész városban nem akadt senki, akinek oltatlan mesze lett volna…

A kivégzés napján a városban több száz falragaszt függesztettek ki, melyeken “a nagyszebeni cs. kir. hadi törvényszék nevében a Marosvásárhelyt létezõ cs. kir. katonai vidéki parancsnokság” magyarázta a bizonyítványát. Lényegében egy elõzetes szervezkedésben való részvételt tudtak csak kiagyalni, melyet semmiképpen nem lehetett volna veszélyesnek bélyegezni a vallomások alapján. Ám a kamarilla, és Schwarzenberg kormányzó példát akart statuálni. Ehhez asszisztált nekik a szebeni haditörvényszék és a vásárhelyi katonai parancsnokság. No meg az akkori főbíró.

A postaréti bitók mellett temették el a három vértanút. Évekig csak a sírhantok domborultak, mígnem a város polgárai 1874-ben közadakozásból megépíttették a gránit emlékművet. Az oroszlánoktól őrzött márványlapjára Jókai-sorokat véstek:
      

       “Szent hely ez, ó vándor! Egy nemzet tette e jelt itt
      Leghûbb gyermekei végzetes sírja fölé.
      Élni szabadságban, vagy azért meghalni merészen:
      Ezt hitték, vallák s haltak érette híven.
      Törvényes, szabad és független, nemzeti állás
      Intõ szobra legyen, honfi, e drága jel itt!”
      (1874)
      

A letartóztatottak kihallgatása két éven át tartott, majd következett a megtorlás. Az összeesküvés vezetőit felakasztották, a többi résztvevőre 5-18 évi várfogságot szabtak ki.
Kivégzettek:

1854. március 10-én Marosvásárhelyen: Gálffy Mihály (Udvarhelyszék főparancsnoka), Horváth Károly (Háromszék főparancsnoka), (Bágyi) Török János (Marosszék főparancsnoka)
1854. április 29-én Sepsiszentgyörgyön: Bartalis Ferenc, Gálffy sógora; Váradi József (honvéd)
Marosvásárhelyen végezték ki a Váradi-szabadcsapat két tagját, Bertalan László és Benedek Dániel földműveseket
a halálos ítélet kegyelemből vasban letöltendő várfogságra változtatva:
18 év: Boér Antal földbirtokos, Dobolyi Sándor ügyvéd
15 év: Andrási Rafael ferencrendi gvardián, Beregszászi Imre földbirtokos, Kese Elek földbirtokos, Magos Ernő ügyvéd, Nagy József iparos, Tompa Lajos ügyvéd
12 év: Bereczki Sándor földbirtokos, Bitali Mihály református lelkész, Dáné Károly nevelő, Finna János földbirtokos, Hajnal Róza, Lengyel Ádám földbirtokos, Lőrinczi Mihály ügyvéd, Marosi János földbirtokos, Minorics Károly polgár, Török Jánosné, Varga Zsigmond földbirtokos
10 év: Árkosi Mózes unitárius lelkész, Bányai Antal ügyvéd, Bedő Sándor földbirtokos, Beke Dénes unitárius lelkész, Boncza Imre földbirtokos, Dózsa Sándor földbirtokos, Elekes József földbirtokos, Gaál Antal földbirtokos, Jakó Antal református lelkész, özvegy Kenderessy Elekné, Lugosi József kormányszéki hivatalnok, Szabó Lajos földbirtokos, Tilcs János könyvkereskedő
8 év: Benedek Mihály földbirtokos, Boér János földbirtokos, Donáth Pál földbirtokos, Makkai András református iskolamester, Pálfi Mózes katolikus lelkész, Solymosi István református lelkész, Veress József tordai főjegyző
6 év: Soófalvi József unitárius rektor
5 év: Deák Farkas hittan hallgató, Horváth Gáspár hittan hallgató, Molnár József gazdatiszt, Nagy Dani hittan hallgató, Palkó József református lelkész, Papp János ügyvéd.

A Schwarzenberg testvérek közül Bódog (a szebeni katonai parancsnok) dühkitörés miatt még a vizsgálatok ideje alatt, Károly (Erdély akkori kormányzója) kevéssel a kivégzések után halt meg. Tapferner fővizsgálóbírót Sopronba helyezték érdemei elismeréséül. A soproniak aztán 1860-ban egy éjszaka jelképesen koporsót vittek a házába. Az amúgy is állandó alkoholos mámorban élő vizsgálóbíró megrémült, megőrült, majd rövidesen meghalt. Lázár János marosvásárhelyi fõbíró közmegvetés tárgyává vált a városban. Nemsokára õ is meghalt. Bíró Mihály, az áruló kisgörgényi birtokán – ugyancsak Orbán Balázs szerint – fényes palotát épített a vérdíjból. Ha valahol megjelent, mindenki távozott. A városban egyetlen vendéglős sem adott neki sem szállást, sem ételt, ha olykor fényes fogatán bekocsikázott a városba. 1861-ben, amikor a nevét, mint ’48-as bizottmányi tagét felolvasták, az egész gyülekezet felkiáltott, hogy “meghalt”. Később már nem tudni róla. Vagy legalábbis nem tartották érdemesnek feljegyezni, hogy mi lett a sorsa a megvetésen, kitaszítottságon kívül. Így tudta Orbán Balázs. Utóbb Kelemen Lajos, a marosvásárhelyi születésű kitűnő helytörténész-tanár, 1993-ban megjelent Születtem Marosvásárhelyt című könyve némi újabb adalékkal szolgál a Bíró-ügyhöz. A Bíró Mihály vs. Orbán Balázs per kapcsán, melyet előbbi rágalmazásért indított, tudni véli, hogy Orbán tévedett Bíró szerepének megítélésében. Ám némi szubjektivitás ebben is van. Kelemen Lajosnak Bíró apai ágon távoli rokona volt.

2003. március 20-án Balogh Károly csittszentiváni nyugalmazott ref. lelkész újabb adalékokkal szolgál. Egy 1959-ben Bodoni Kálmán ref. kántortanító által neki elmesélt történet alapján, miszerint Bírót a csittszentiváni köztemetőben hantolták el, miután Csittszentivánon rokonlátogatás közben érte a halál. Balogh Károly értesülései szerint a helybéliek nem engedték a református temetőbe temetni a még mindig árulónak ítélt Bírót, s a kisgörgényi rokonok is megtagadták vele a kapcsolatot.

A Postarét neve Székely Vértanúk útja lett.

TÖRÖK JÁNOS, született az udvarhelyszéki Bágyon 1806. június 11-én. A Marosvásárhelyi Református Kollégium teológia-tanára volt. Részt vett a szabadságharcban, elfogták, de Bem kiszabadította. 1852-ben ismét elfogták, a nagyszebeni cs. kir. hadi törvényszék 1853. október 11-én halálra ítélte. 1854. március 10-én a marosvásárhelyi Postaré-ten kivégezték. 47 éves volt.
      
GÁLFI MIHÁLY, született Martonoson (Udvarhely-szék) 1817-ben. Töröknek sógora volt. Mint szolgabíró kezdte közszereplését, utána ügyvédként folytatta. Az Udvarhely és Bardóc széki III kerület szervezését vállalta magára. 1852-ben elfogták, a nagyszebeni cs. kir. hadi törvényszék 1853. október 11-én halálra ítélte. 1854. március 10-én a ma-rosvásárhelyi Postaréten kivégezték. 37 éves volt.
      
NAGYVÁRADI HORVÁTH KÁROLY, született 1829-ben a háromszéki Teleken. Földbirtokos volt. 1852-ben elfogták, a nagyszebeni cs. kir. hadi törvényszék 1853. október 11-én halálra ítélte. 1854. március 10-én a marosvásárhelyi Postaréten kivégezték. 25 éves volt.

Last modified on vasárnap, 15 március 2015 17:02

Email Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Leave a comment

Make sure you enter the (*) required information where indicated.
Basic HTML code is allowed.